– avagy a fenntartható fejlődés legmegbízhatóbb akadálya a fenntartott zaj címmel jelent meg Pataki Károly környezetvédelmi szakmérnök, igazságügyi szakértő alább olvasható cikke a Budapest – A városlakók folyóiratában 2009-ben.
A döntéshozók figyelmébe ajánljuk, különösen az általunk kiemelt részeket.
A jelszavakat mindenki az unalomig ismeri. Már-már az igazságügyi szakértő is alig mer hivatkozni rájuk, mert hiteltelenné tették azok, akik a legtöbbet tehetnének értük. Tudjuk, hogy kis és nagy léptékben mérve is baj van: a baj globális. Lassan frázissá silányul, hogy szemléletváltásra, a környezettudatosság fokozására van szükség. Az sem maradhat el, hogy a környezettudomány alapvető célkitűzése az ember egészségének megóvása, továbbélési feltételeinek javítása, és hogy ez a tudomány interdiszciplináris. Arról sem kell már győzködni senkit, hogy az életminőség meghatározó eleme az egészség. De értjük-e, hogy miről beszélünk, és főként: értik-e azok, akik döntenek - az országban és Budapesten?
A fentiek közül először is tegyük helyre a legfontosabbat: az egészséget. Ezt különösen ajánlom azok figyelmébe, akik leegyszerűsítik a fizikai egészség fogalmára. Ők azok, akik számára a környezeti hatások minősítésekor az egyetlen rendező elv a közigazgatási jogszabályokban előírt egészségügyi határérték (látni fogjuk, milyen megtévesztő lehet) betartása és betartatása. Ők azok, akik szerint mindenki egészséges, aki fizikai értelemben nem beteg.
Ez súlyos tévedés. Az egészség nem más, mint teljes értékű működőképesség, edzettség és ellenálló erő, amelynek csak egy, talán nem is a legfontosabb eleme a fizikai állapot. Szükség van hozzá másra is, mert az ember nemcsak fizikai lény: lelki természete, erkölcse is van.
A magát fejlettnek tartó világ erről, az egészség valódi és teljes értelmezéséről feledkezett el. Előtérbe kerültek a materiális, és háttérbe az immateriális értékek. Súlyos árat fizetünk azért, hogy a fejlődés egyetlen mércéjének a növekedést, gyarapodást tekintettük. Ez a folyamat törvényszerűen vezetett értékzavarodott helyzethez, globális válsághoz.
Ma még értetlenséget vált ki (sajnálatos módon a hatóságok sem kivételek, sőt!) annak hangoztatása, hogy a környezeti állapot minőségének objektív és szubjektív tényezői is vannak. A szubjektív tényezőket szinte félve, szégyenkezve említik azok, akik elszenvedik. Pedig ezeket nem elfedni, hanem kibontani kellene.
Hitem szerint az elkövetkező időszak erősödő válságai előtérbe fogják helyezni a környezetpszichológia tudományát, amelynek tárgya a természeti környezetébe illeszkedve élő ember, célja pedig az ember és a természeti-társadalmi környezet kölcsönhatásának vizsgálata s a megbomlott egyensúlyú környezeti rendszerek helyreállítása, vagyis az emberhez méltó élet feltételeinek fenntartása és fejlesztése.
A környezetvédelemnek sem lehet más célja, mint az emberhez méltó élet feltételeinek fenntartása és fejlesztése érdekében helyreállítani a megbomlott egyensúlyt. Közhely, amit mondok, de nem árt elégszer ismételni: ne nagyobbak, hanem jobbak akarjunk lenni.
Környezeti érdeksérelmek, környezeti érdekérvényesítés
Nem jogászként, de bizonyos műszaki és természettudományos ismeretekkel és tapasztalattal rendelkező szakértőként is nagy biztonsággal állítom, hogy a környezeti érdekérvényesítés hatékonysága érdekében a közigazgatási (környezetvédelmi) jogterület követelményeit hozzá kell igazítani a jóval nagyobb hagyományokkal és kiforrottabb tapasztalatokkal rendelkező polgári jog követelményrendszeréhez.
El kell szakadni attól a felfogástól és gyakorlattól, hogy az embert érő környezeti érdeksérelem alatt csak a fizikai egészség kockázatát értjük. A jogos érdeksérelem ennél sokkal szélesebb kört jelent. Jelenthet például szomszédjogi, birtokvédelmi, személyiségi jogi sérelmet vagy a tulajdonban bekövetkezett kárt stb. Mennyit veszít értékéből egy olyan lakás, amely korábban értékes panorámával bírt, most pedig azt elzárja egy sivár homlokzat? A Soroksári úti régi házak lakói nemrég még a budai hegyek fölött lenyugvó nap páratlan élményében gyönyörködtek, de napnyugtájukat immár az új házakban lakók nézik. Hogy miként válik egy csendes kertvárosi terület iparivá, azt is csak az érti igazán, aki már átélte, mit jelent egy gumijavító vagy autószerelő tőszomszédsága, a ház előtt javításra váró autók sora, a csúcsforgalmi időben a kertben vagy a közterületen elvégzett gyorsdiagnosztika.
Ezeket a vélt vagy valós sérelmeket épp a környezeti minőség szubjektív tényezőinek érdemi vizsgálata hozhatja felszínre. Sok mindent meg lehet tenni, de egyet nem: e vizsgálat elmulasztását.
Az objektív tényezők vizsgálata és a szubjektív tényezők feltárása után következne az érdeksérelmet elszenvedők bevonásával az érdemi érdekegyeztetés, a lehetséges kompromisszum kidolgozása - ami ma még rendre elmarad.
A környezeti kiszolgáltatottak tehetetlenséget éreznek. Kérdezzük meg a pszichiátert, vajon egy ilyen tartós lelkiállapot jelent-e egészségi kockázatot? S eközben mit is mond az Alkotmány? "A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez."
Környezethasználati "ötpróba"...
A környezethasználat, a szükséges vagy szükségtelen mértékű igénybevétel minősítéséhez célszerű elvégezni az alábbiak szerinti vizsgálatot:
1. Első próba: vizsgálni kell a környezethasználatot eredményező tevékenységre vonatkozó társadalmi igényt. Vajon valós társadalmi igényt elégít-e ki a hegyvidéki területek átalakítása motoros pályákká?
2. Második próba: vizsgálni kell, hogy társadalmi igény esetében az adott tevékenység kiváltható-e más módon, a környezetre gyakorolt hatás alacsonyabb szintjén. Például: felmelegedett városunkban indokolt-e költséges egyedi megoldások alkalmazása a lakások hűtésére, vagy van korszerűbb, takarékosabb és olcsóbb megoldás is? Ha a társadalmi igény adott, és az adott tevékenység mással nem váltható ki, jön a
3. Harmadik próba: vizsgálni kell, hogy az adott tevékenység végzésére az adott helyszín a legmegfelelőbb-e. Nem vitatható, hogy lakóterületen a lakófunkciónak elsőbbsége van. Az úgynevezett kényszervállalkozások kora lejárt, az ipari tevékenységeknek az ipari parkokban van a helyük. Diszkózni sem csak a Duna-parton lehet. Aktuális téma a belvárosi éjszakai vendéglátóhelyek kérdése is. Senki sem vitathatja, hogy ezekre szükség van, de a kialakult konfliktus megoldásában nem csak a vendéglősnek és a lakónak van dolga. Hol marad az állam, az önkormányzat, beleértve a fővárosit is? Volt (van?) a VI. kerületnek egy jó szándékú, korszerűnek is mondható (mert érdekegyeztetésre sarkalló) helyi "csendrendelete". Nem azzal van baj, hanem a feltételekkel. Ha tényleg komoly idegenforgalmi érdek fűződik az éjszakai vendéglátás fenntartásához, akkor tessék megteremteni a jogi és egyéb feltételeket! A jogalkotó tekintse át a hatályos építési szabályozást, hozzon létre éjszakai vendégforgalom céljára is alkalmas övezetet. Hogy ehhez nemcsak szándék, de pénz is kell? Hát persze! Nyúljon a zsebébe az állam, az önkormányzat, a vállalkozó. Ha igaz, hogy komoly az igény, akkor a befektetés megtérül, ha pedig nem, akkor lehet (amit nem hiszek), hogy nem is olyan komoly. Nem szabad olyan helyzetbe hozni a vendéglátóst, hogy mindig a feje fölött lebegjen a hatóság Damoklész-kardja, de az ott élők sem maradhatnak teljesen kiszolgáltatottak. A vállalkozó vendéglátós nem megátalkodott ördög, akinek örömet okoz a lakosság bosszantása. Többségük a munkáját megszállottan végző ember, akinek nem róható fel, hogy nyereséges akar lenni. De a panaszos lakó is ember, aki átlagos életet akar élni: nappal dolgozni, éjszaka aludni. Nem ők azok, akiknek meg kell oldani a konfliktust, ugyanis nincsenek hozzá eszközeik. Akinél az eszköz van, a jogalkotó, a döntéshozó tehát ne üzengessen, ne osztogassa a jó tanácsokat, hanem mellébeszélés helyett cselekedjék.
4. Negyedik próba: vizsgálni kell, hogy az érintett területen valamennyi jogszabályi követelmény teljesül-e, vagy valamelyik esetében hatósági felmentésre van szükség. Szinte minden esetben az ott élő lakosság nyilvánvaló érdeksérelmét jelenti például a parkolóhelyek létesítésére vonatkozó kötelezettség alóli felmentés, különösen akkor, ha a tevékenység éjszakai vendégforgalommal is jár. Az, hogy a felmentés (nem kevés) pénzzel még meg is vásárolható, csak súlyosbítja a problémát. Ez a működési feltétel annyira lényeges, hogy csakis az érintettek hozzájárulásával lenne szabad felmentést adni alóla. Félrevezető, ezért tisztességtelen az az engedély, amely a vállalkozót abba a hitbe ringatja, hogy minden rendben, bátran költhet, fejleszthet, mert jogerős építési, használatbavételi engedéllyel rendelkezik - később meg kiderül, hogy a működési hiányosságok miatt nem a hatóság, hanem a bíróság korlátozza majd a tevékenységét. Tisztességtelennek tartom a lakó szemszögéből is, mert őt a hatóság peres eljárás kezdeményezésére kényszeríti, amelytől pedig elriad: nincs ideje, idege, ereje, pénze. Tehát mi történik? Konzerválódik a jogsértő állapot. De tételezzük fel, hogy a társadalmi igény adott, az adott tevékenység mással nem váltható ki, a helyszín a legmegfelelőbb, és a telephely valamennyi hatályos jogszabálynak, felmentés nélkül megfelel. Ekkor jöhet az
5. Ötödik próba: vizsgálni kell azt, hogy az adott technológia milyen módon felel meg az elérhető legjobb technika alkalmazási követelményeinek. Abban az esetben, ha a tevékenység, beruházás kiállta mind az öt próbát, még mindig nem vagyunk készen, mert ha mégis okoz valamilyen érdeksérelmet, következnie kell(ene) az érdekegyeztetésnek, a kártérítésnek, a kompromisszumnak. Nem vitatható, hogy infrastrukturális beruházásokra szükség van, például körgyűrű kell Budapest köré. Tételezzük fel, hogy eddigi szakaszainak építése kiállta az "ötpróbát". Mégis van kimutatható érdeksérelem, mert az ott élő emberek életminősége jelentősen romlott: korábban csendes házuk, kertjük olyan zajossá vált, hogy nem lehet megmaradni benne. Őket ne idegesítsük tovább azzal, hogy ne ugráljanak, mert a határértéknek megfelel, hanem mondjuk ki, hogy igazuk van, és keressük a kompenzálás lehetőségét! A média felkent sztárjainak, a közéleti celebeknek sem lenne szabad erősíteni a konfliktusokat, hamis telefonos "közvélemény-kutatásokkal" megszégyeníteni kiszolgáltatott embereket, akiknek az érdekérvényesítő képessége amúgy is a béka feneke alatt van. Ezt a csoportot nem megalázni, nevetségessé tenni, hanem a többség erejével segíteni kell, mégpedig nem úgy, hogy kárpótlásul a kerület egy távoli pontján építünk játszóteret.
...és négy bevett, rossz válasz
Tapasztalatom szerint az "ötpróbának" is megfelelő elvárások ma általában négyféle (sajnos még bírósági ítéletek indoklásban is megjelenő) reakciót váltanak ki.
Az első az, hogy a civilizáció fejlődése "törvényszerűen" együtt jár a környezet olyan mértékű igénybevételével, ami maradandó károsodást eredményez, de ez ellen nem tudunk mit tenni. Ennek az álláspontnak a tarthatatlanságát a mára kialakult globális helyzet bizonyítja. Ezt hívjuk civilizációnak?! Próbálja meg valaki bebizonyítani egy Nagykőrösi úti lakónak, hogy az egyik legszebb és legértékesebb fővárosi lakótelep, a Wekerle "civilizációs törvényszerűség" áldozata lett, nem pedig egy felelőtlen városvezetésé...
Egy másik ellenérv úgy szól, hogy az emberek véleményének figyelembe vétele olyan bonyodalmassá teszi a beruházásokat, hogy azt a gazdaság - egyrészt a költségek, másrészt az idő elhúzódása miatt - nem viseli el. Ez a gondolkodásmód hamis és veszélyes, mert éppen az ember marad ki a folyamatból, akinek az érdekében történik állítólag minden. A fejlődés záloga csak a valódi érdekegyeztetés és az azon alapuló, valamennyi érintett fél érdekeit figyelembe vevő kompromisszum lehet, még annak árán is, hogy a növekedés lassul. Az érdekegyeztetési folyamat pedig nem adomány, hanem a döntéshozó által kikényszerítendő kötelesség. Sok vita övezi az M0 építését. Vajon az egyes szakaszok előkészítésekor volt-e valódi és érdemi érdekegyeztetés, netán kompenzáció?
A harmadik álláspont szerint egy, a többség érdekében végrehajtott beruházás esetében a kisebbségnek következmények nélkül tűrnie kell az esetlegesen bekövetkező érdeksérelmet. Annak ellenére, hogy ez a vélekedés - bizonyos történelmi előzményeknek is köszönhetően - sokszor megjelenik, a leghatározottabban ki kell mondani: ez nem igaz, ilyen kitétel - legjobb tudomásom szerint -- egyetlen európai uniós nemzet alkotmányában sem szerepel. Adódhat persze olyan helyzet, hogy egy kisebbségnek a többség érdekében áldozatot kell hoznia, de cserébe kapjon megfelelő kárpótlást a többségtől! Az önhibájukon kívül kisebbségbe kerülők nem a társadalom és a haladás ellenségei, hanem kiszolgáltatottá vált emberek, akiket nem elhallgattatni, hanem megérteni kellene.
A negyedik elgondolás: a környezetvédelem műszaki, természettudományos feladat, a többi tudományágnak itt nincs keresnivalója. Ez nyilvánvaló ostobaság. A jövőben a teljes körű környezeti hatásvizsgálatok elvégzésébe feltétlenül be kell vonni más szakterületek képviselőit is. A város "élhetőségét" közvetlen környezetünk határozza meg, de ez alatt annak teljességét kell érteni. Ez pedig minden tudományterület (műszaki, természet-, jog-, társadalom-, egészségtudomány, pszichológia stb.) közreműködését igényli. A környezetvédelmi szakértő nem méréstechnikus, hanem egy sokféle szaktudományt képviselő munkacsoport koordinátora kell hogy legyen.
Sajnos ma még általános, hogy bármilyen beruházás vagy tevékenység engedélyezésénél elmarad a környezeti állapotváltozás szubjektív tényezőinek vizsgálata. A telepengedélyezés rendjére vonatkozó korábbi kormányrendelet előírta a jegyzőnek a szomszédjogi, birtokvédelmi szempontú vizsgálati kötelezettséget. Ez nagyon nem tetszhetett valakiknek, mert egy módosítással ez a kötelezettség homályossá, kijátszhatóvá lett. Az új szabályozási elv, amely szerint az eljárások egyszerűsítése érdekében egy sor tevékenység a korábbi engedélyezési eljárási kötelezettség helyett csupán bejelentésre kötelezett, összességében helyes, de mindenkinek tudnia kell, hogy ez nem jelent felmentést semminemű környezeti szabály alól, sőt a felelősség még nagyobb, mert a vállalkozó a bejelentéssel egyben vállalja is a működés jogszerűségét, félrevezetés esetében pedig a súlyos következményeket.
A szubjektív tényezők vizsgálatához ezt követően sem elegendő az adott létesítmény által esetleg kibocsátott szennyező anyagok szennyezettségi vizsgálata és lehatárolása, hanem elengedhetetlenül fontos a közelben (tehát nem csak a szigorúan vett környezetvédelmi hatásterületen) élő emberek álláspontja, véleménye, szomszédjogi, birtokvédelmi, személyiségi jogi vizsgálata is - elsősorban a vállalkozó érdekében.
Tételezzük fel, hogy egy beruházás hatásterületén teljesülnek az úgynevezett egészségügyi határértékek, vagyis garantálható az ott élők fizikai egészsége. Mégis félnek és bizalmatlanok, mert - joggal - nem hiszik el, hogy életminőségük, teljes körű testi-lelki egészségük határértékekkel leírható és megvédhető. Nem tudják elfogadni, nem értik, hogy valamilyen földöntúli erő miatt (valójában korántsem földöntúli: úgy hívják, hogy profit) fel kell adniuk valami olyasmit, amitől addig jól érezték magukat, fontos, netán a legfontosabb értékük volt. Úgy érzik, szegényebbek lettek, kárpótlás nélkül.
Mi is történik? Eddig hegyet, mezőt, folyamot láttak, most toronyházat. Ugyan már, a határértékek teljesülnek! Eddig pihenni tudtak a kertben, most az autópálya zúgásától bekényszerülnek a lakásba. Ugyan már, a határértékek teljesülnek! Eddig nyáron nyitott ablaknál aludtak, most a teraszokon "kulturáltan szórakozó" vendégek hangoskodása miatt el kell menekülniük az otthonukból. Ugyan már, a határértékek teljesülnek! De ha netán mégsem, akkor a jogalkotó, mint a közelmúltban a Sziget fesztivál kedvéért, gyorsan határértéket emel - természetesen azt is egészségügyinek hívja -, nehogy jogsértésre kerüljön sor. Elvégre jogállamban élünk. Nem?
Utolsó kommentek